FONTOS Olyan adat jöhet Amerikából, amiről a befektetők hallani sem akarnak

európai bíróság

2017. szeptember 20. 10:00 | Portfolio

Devizahitelek: itt az Európai Bíróság nagy döntése

A magyar jelzáloghitelesek számára is érdekes ítéletet hozott ma az Európai Bíróság egy román ügyben. A testület ezúttal sem mondta ki, hogy a devizaárfolyam-kockázat áthárítása miatt semmis lenne a hitelszerződés, ehelyett arra hívta fel a figyelmet, hogy a kérdés csak akkor vizsgálható, ha az erre vonatkozó feltételről nem világosan és érthetően adott tájékoztatást a bank. Hogy ez az egyedi esetben fennáll-e, azt a román bíróságnak kell megvizsgálnia. Akik tehát abban bíztak, az ítélet hatására lavina indulhat el Magyarországon is, azoknak (legalábbis első értelmezésünk szerint) csalódniuk kell. Vannak persze további, magyar ügyek is a bíróság asztalán, kérdés, ezek sorsára milyen hatással lesz a mai ítélet.

2017. szeptember 12. 14:34 | Portfolio

Egy hónapot kaptak a lengyelek Brüsszeltől, hogy tisztára mossák magukat

Mivel nem találta kielégítőnek a lengyel bírósági reformról küldött magyarázatot az európai Bizottság, ezért ma úgy döntött, hogy a nyáron elindított kötelezettségszegési eljárást a második fázisba lépteti - közölte ma a Bizottság. Ez azt jelenti, hogy a lengyel hatóságoknak egy hónapjuk van korrigálni a bírósági reform keretében kifogásolt lépéseket, ellenkező esetben viszont az Európai Bíróság elé kerül majd az ügy. A lengyel zloty azonnali reakcióként fél százalékot esett az euróval szemben.

2017. szeptember 12. 08:46 | Portfolio

Pellengérre állítaná Magyarországot októberben Merkel

Elfogadhatatlan, hogy van egy kormány, amely azt mondja, hogy az Európai Bíróság ítélete nem érdekli, és ez az Európai Unió működésének nagyon alapvető kérdése, így az ügyet az októberi Európai Tanács elé kell vinni - jelentette ki a Berliner Zeitungnak adott keddi interjújában Angela Merkel.

2017. szeptember 11. 18:11 | MTI

Nem törődik bele a Google a brüsszeli gigabírságba

Fellebbezést nyújtott be hétfőn a Google amerikai internetes óriásvállalat az Európai Bizottság által a trösztellenes szabályok megsértése miatt kiszabott, mintegy 2,4 milliárd eurós bírság ellen - erősítette meg az Európai Bíróság hétfőn.

2017. szeptember 06. 13:44 | MTI, Portfolio

Kvótaper: Brüsszel máris belengette a következő fegyvert (2.)

Teljességgel elfogadhatatlan az Európai Bíróság ma kihirdetett ítélete a kvótaperben, amely felelőtlen és felháborító - többek között így fogalmazott mai rögtönzött sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter azt is mondta, hogy a magyar kormány minden jogi eszközt ki fog használni, hogy maga dönthesse el, kit enged be az országba. Trócsányi László igazságügyi miniszter közben azt közölte: az Európai Bíróság a legfelsőbb szint, nincs jogorvoslati lehetőség az ügyben. Az Európai Bizottság illetékes biztosa üdvözölte a bíróság döntését, majd belengette: ha a renitens országok nem változtatnak álláspontjukon, akkor az ellenük indított eljárás a következő szakaszba léphet és végül pénzügyi bírságra számíthatnak.

2017. szeptember 06. 09:44 | Portfolio

Megszületett a döntés a nagy kvótaperben

A papírforma érvényesült az Európai Bíróság ma kihirdetett ítéletében, amelynek lényege, hogy teljes egészében elutasította a testület Magyarország és Szlovákia felperesi keresetét, amely kifogásolta a 2015. szeptemberi ideiglenes menekültáthelyezési döntés végrehajtását.

2017. szeptember 06. 08:55 | Portfolio

Egy órán belül eldől Magyarország nagy csatája

Ma délelőtt 10 óráig bejelenti az Európai Bíróság, hogy hogyan dönt abban a Szlovákia és Magyarország által kezdeményezett perben, amely kifogásolta a 2015. szeptemberi ideiglenes menekültáthelyezési döntés végrehajtását. Sajtóértesülések szerint a papírforma az, hogy elbukja Magyarország a pert, azaz végre kell hajtania 1294 menekült befogadását Olaszországból és Görögországból, de az ítélet pontos szövegezése a végrehajtás módját és tartalmát is befolyásolhatja. A Reuters még éjjel közölt egy sztorit, miszerint egy vezető EU diplomata arra számít: elbukjuk a pert.

2017. szeptember 04. 10:53 | Portfolio

A bomba meglepetés sem kizárt Magyarország nagy csatájában szerdán

A papírforma szerint elutasítja majd szeptember 6-án az Európai Bíróság a magyar és a szlovák keresetet a kötelező menekültkvóta ügyében, de a közelmúltban éppen két hasonló témájú ügyben az Európai Bíróság a főtanácsnoki indítvánnyal ellentétes álláspontra helyezkedett - hívja fel bírósági forrásai alapján a bomba meglepetésre a figyelmet beharangozó anyagában a Bruxinfo.

2017. augusztus 25. 17:36 | Portfolio

Szeptember 6-án ítélhetik el Magyarországot a menekültkvóta miatt

Szeptember 6-án délelőtt hirdet ítéletet az Európai Bíróság abban az ügyben, mely szerint Magyarország nem hajlandó az uniós kvótáknak megfelelő számú menedékkérőt befogadni - közölte pénteken a testület magyar sajtóreferense. Az előzetes főtanácsnoki indítvány alapján nem Magyarországnak áll a zászló.

2017. augusztus 18. 08:55 | Portfolio

Beperelték Brüsszelt az 1 eurós bankvásárlás miatt

Nem értik a befektetők, mi alapján mondták az európai hatóságok, hogy a Banco Popular napjai meg vannak számláva, mint ahogy azt sem, hogyan árazták be a bankot és más lehetőségeket miért nem vettek figyelembe a bank megmentése érdekében. Be is perelték Brüsszelt az 1 eurós bankvásárlási ügy miatt - számol be a hírről a Financial Times.

Elbukhatja Magyarország a kvótapert!

2017. július 26. 10:29 | Portfolio

Elbukhatja Magyarország a kvótapert!

"A mai napon ismertetett indítványában Yves Bot főtanácsnok azt javasolja, hogy a Bíróság utasítsa el a Szlovákia és Magyarország által előterjesztett kereseteket" - áll az Európa Bíróság ma közzétett főtanácsnoki indítványában. Ez az indítvány nem kötelező érvényű a Bíróság számára, mindenesetre fontos a végső döntés szempontjából (jellemzően követi a Bíróság az indítványt), amely korábbi sajtóhírek alapján valamikor ősszel jöhet. Orbán Viktor kormányfő korábban már azt jelezte, hogy ha a Bíróság ellenünk dönt, akkor sem fogja Magyarország betartani az így már jogerősen is kötelező érvényű menekültkvótát, amelynek keretében 1294 embert kellene befogadnunk.

2017. július 06. 10:39 | Portfolio

Megint elkaszálták Magyarországot

Az áfa visszatérítésére vonatkozó magyar szabályoknak az elhúzódó adóellenőrzésekkel összefüggő késedelmi kamat megfizetésére vonatkozó rendelkezései nincsenek összhangban az uniós joggal - állapította meg csütörtökön nyilvánosságra hozott ítéletében az Európai Bíróság.

2017. június 22. 09:55 | Portfolio

Elkaszálta Magyarországot az Európai Bíróság

Az online szerencsejátékok engedélyezésére vonatkozó magyar szabályozás nem összeegyeztethető a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvével - olvasható az Európai Bíróság csütörtöki közleményében. Ezzel a testület az Unibet Internationalnak adott igazat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenében.

2017. február 08. 13:02 | Portfolio

Nagy devizahiteles ítélet készül: mégis belenyúlnak az árfolyamokba?

Újabb magyar devizahiteles ügy került a napokban a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság asztalára. Többek között az árfolyamkockázat viselésének kérdéskörét is feszegeti friss beadványában a Fővárosi Ítélőtábla. Tárgyalásra valamikor az év második felében kerülhet sor, ítéletre még később. Nem tartjuk valószínűnek, hogy a bankokra hárítanák utólag az árfolyamkockázatokat (ez több ezer milliárd forintot mozgatna meg), de jogi tanulságai miatt mindenképpen érdemes figyelemmel követni az ügyet.

2016. november 17. 13:31 | MTI

Beperli az Európai Bizottság Magyarországot

Keresetet indít az Európai Unió Bíróságánál Magyarországgal szemben a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által működtetett Nemzeti Mobilfizetési Rendszer (NMFR) ügyében az Európai Bizottság - tájékoztatott az uniós bizottság a novemberi kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatos csütörtöki közleményében.

2016. június 14. 19:03 | MTI

Megtagadhatják a britek a családi pótlékot az EU-s gyerekektől

A brit hatóságoknak jogukban áll megtagadni, hogy családi támogatást fizessenek az európai uniós társállamokból érkezett munkavállalók nem Nagy-Britanniában élő gyerekei után - mondta ki keddi ítéletében az Európai Unió Bírósága. A vitás ügyet még az előző Európai Bizottság vitte a Bíróság elé, de közben egy idei uniós csúcson lényegében már a mostani ítélettel összhangban döntöttek David Cameron brit kormányfő szorgalmazására.

2016. június 05. 12:44 | Portfolio

Bepanaszolták Magyarországot az állami földeladások miatt

Az eddig ismert két vitás ügy mellett egy harmadik földügyi témában is vitában áll Magyarország az Európai Bizottsággal, mert külföldi befektetők brüsszeli panaszára előzetes eljárás keretében vizsgálni kezdte az állami földek bérbeadásáról és eladásáról szóló magyar törvényt a Bizottság - tudta meg a Bruxinfo. A lap összegzése szerint a haszonélvezeti jogok megszüntetése körül folyó vita landolhat majd elsőként az Európai Bíróság előtt, és emellett néhány napja indoklással ellátott vélemény elfogadásával már a második szakaszba léptette a Bizottság a földforgalmi törvény több rendelkezése miatt tavaly áprilisban indult kötelezettségszegési eljárást.

2016. április 07. 12:32 | Portfolio

Magyar cafetéria: jön Washingtonból is az ítélet

Akár már tavasszal megszülethet az újabb nemzetközi ítélet cafetériaügyben, hiszen a magyar piacról kiszorult francia cégek Washingtonban indítottak pereket és ezek időigénye alapján nemsokára ítéletet mondhat a bíróság - írja a Magyar Idők.

2016. február 23. 07:45 | Portfolio

Ma dönt a magyar cafeteria sorsáról az EU

Ma dönt az Európai Bíróság arról, hogy a magyar kormány az Erzsébet-utalványok monopolizálásával megsértette-e az uniós jogot - írja a vg.hu. Kérdés, hogy indokoltan korlátozta-e a letelepedés és vállalkozás szabadságát a magyar kormány, amikor 2012-ben átalakította az adókedvezményeket.

Részletes keresés